Posted on

A motoros karosszériája: Motoros ruházat

Ismét érkezik a szezon és a várva várt pillanat: Végre elővehetjük kedvenc kétkerekűnket!

A tavaszi örömteli művelet műszaki felkészítésünkkel korántsem ér véget. Épp ellenkezőleg: Itt kezdődik!

Biztosan jó még az a motoros kesztyű?

A téli hónapokban feljött esetleg egy-két kg ami indokolná a motoros nadrág cseréjét?

Az újdonsült motorosainkat szezon elején külön üdvözölhetjük és egyben nagy elszántságot kívánok ruházkodás tekintetében hiszen ők a kiindulópontról kezdhetik. A döntést se elsietni, se elhamarkodni nem szabad! A jó motoros ruházat összeválogatása van olyan felelősségteljes mint maga a motorozás! Nemhiába, hiszen a motoros öltözék az egyetlen védelmi vonala a testünknek mely halvány határt jelent az emberi bőr, csontok, ízületek és a kemény aszfalt között. Éppen ezért döntő jelentőséggel bír, hogy a választott motoros ruházatunk jól védjen és emellett még kényelmes is legyen!

Közúti balesetnél sajnos elsősorban a fej, gerinc és végtagok sérülése a jellemző. Ebből kiindulva a ruházat alapkellékei a bukósisak, protektorral ellátott kabát, nadrág valamint motoros csizma és kesztyű. A motoros ruházatnál fontos a CE jelzéssel ellátott szabvány logo, hiszen ez különbözteti meg a bevizsgált minőségi terméket a piacon található silány kivitelezésű és egyben biztonsági kockázatot jelentő olcsó társaitól.

MT Stinger Bukósisak
MT Stinger Bukósisak

Bukósisak választásnál nagyon fontos tényező, hogy az arcpárnák megfelelően illeszkedjenek és kövessék az arcunk vonalát. A túlzott feszítő érzés és lötyögés egyaránt nem jó jel. Érdemes hosszú percekig viselni és közben átgondolni ezt a sisakot képesek vagyunk a fejünkön tartani kényelmesen akár órák hosszáig is. Ha erre a válasz igen a választás már jónak bizonyulhat. Érdemes megemlíteni, hogy a használat során az arcpárnák később engednek és finomodnak az arc vonalához. Éppen ezért az előbb említett lötyögős sisak kiválasztása rossz döntéshez vezethet.

Kabát választásnál rögtön az anyag az ami két csoportra bontja a döntést. Cordura vagy bőr. Mindkét anyag képes védelmet nyújtani amennyiben megfelelő minőségű. A protektorok megfelelő illeszkedése váll- könyöknél döntő fontosságú! Erre a próba alatt nagyon figyeljünk!

A bőr idővel picit tágul ezt kalkuláljuk be.

Nadrág választásnál hasonló szabályokat kell betartanunk.

Kesztyű választásnál az ujjhosz a lényeges valamint a belső varratok eldolgozása. Ha ezek nincsenek jól kidolgozva nyomhatják az ujjvégeket.

Végül a csizma választásnál lényeges a passzoló méret és hogy az érzékeny részeket elfedje. Ne feledjük a lábnál apró csontból álló bokánk lábfejünk védelme elengedhetetlen!

Szakkereskedésünk minden esetben készséggel áll vásárlóink rendelkezésére motoros ruházat választásánál! Bármilyen kérdés, kérés van közel 25 év tapasztalattal a hátunk mögött segítünk!
Látogasson el hozzánk és tegyen egy próbát!